»Dilemma.Döntésképtelenség.Tanácstalanság és a szokásos kialvatlanság

Nem is tudom, hol kezdjem. Illetve hogyne tudnám. Hétfőn ülök a suliba, telózok stb., mikor meglátok egy nagyon helyes srácot. Mondom Dorcinak, hogy nézze már meg kit találtam. Hosszas gondolkodás után, hogy vajon lenne-e nála esélyem, végül ráírtam. Kiderült, hogy amugy pesti, de sokat van itt debrecenben és mikor ráírtam akkor is pont itt volt. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Így is lett és EL SE KÉSTEM! Hihetetlen! Szóval beszélgettünk egy csomót, én közben így néha magamban el voltam hogy uhhh de ahhhw. Értitek, nem? De. Elmentünk forrócsokizni, meg kaptam  tőle kakasos nyalókát. Nagyon nagyon cuki volt. Utána leültünk egy ilyen játszira egy padra, beszélgettünk tovább, de én közben rohadtul fáztam. Aztán a végén megcsókolt. AZT HITTEM MEGHALOK OTT HELYBEN. Najó egy kicsit lehet túloztam. Talán. Szóval mint ahogy gondoltam, ez így túl tökéletes lett volna. Mondta is, hpgy pesten nem ismer túl sok mindenkit, csak meleg barátai vannak. Ebbe akkor még nem igazán gondoltam bele, de mostmár igen. És ez fura. Tudom, hogy mindig melegekkel lóg és eléggé kétségbe vagyok esve. Mert én nagyon kedvelem őt, szeretek vele lenni stb. De ilyenkor mégis csak 200 km táv van köztünk és hát értitek. De magamat se értem, hogy miért aggódok ezen egyáltalán, hiszen együtt se vagyunk még meg semmi. Gáz vagyok. Na mindegy.