»FIGYELEM HOSSZÚ LESZ!

Szombat. Sosem felejtem el azt a napot. Soha. Örökre bennem marad, mint egy begyógyíthatatlan seb, mint egy tetoválás a szívemen.

Kezdjük az elején. Egésznap itthon voltam, megbeszéltük nagynénémmel meg nagyszüleimmel, hogy este iszunk és kártyázunk egy jót, volt 2 üveg bor meg egy üveg vodka, rendesen rákészültünk. Aztán a barátom lejött, 17.50re kimentem elé az állomásra. Sétáltunk hazafele beszélgettünk stb. És akkor kaptam a hívást. Testvérem barátja volt az. Először azt kérdezte, hogy "hallottad már?", válaszoltam, hogy mégis mit?! "Mónit (anyukám) összeverte Laci (volt nevelőapám)". Abban a pillanatban legszívesebben földhöz vágtam volna a telefont és sírva rohantam volna el a világból. Hirtelen úgy éreztem, mintha minden elsötétült volna. Persze kívülről nem ezt mutattam. Erős maradtam, nem sírtam, mert hát ott volt mellettem a barátom. Aztán mondta Zoli (tesóm barátja), hogy Fruzsit is megcibálta, de elvitték a rendőrök. Ekkor kicsit begyorsítottam a sétával, hogy minél hamarabb hazaérjek. Út közben elmondtam a barátomnak, hogy mi történt, nagyon ideges lett. Mikor végre hazaértünk elmondtam nagynénémnek meg nagymamámnak, hogy mi történt, hát nagyon idegesek lettek Zsuzsit a sírás kerülgette járkált fel-alá. majd felhívta Fruzsit, hogy mi volt. Mondta, hogy rendőrségen vannak és mi menjünk ki bocskaikba összepakolni a maradék cuccot. Így is tettünk. Én, Zsuzsi és a barátom kimentünk bocsaikertbe, ahol Laci anyukája már ott volt. Hát, hogy mennyire idegesítő az a nő. A fia megvert egy nőt, és ő azzal foglalkozik, hogy jajj, de magas a vérnyomása, biztos a kórházban köt ki. A végére már tényleg azt kívántam, hogy kössön csak ki ott, minél hamarabb. Probáltuk elérni anyáékat, semmi válasz, Éppen kihallgatáson voltak. Összepakoltunk, de kocsi nem volt. Ezért felhívtuk Robit, anya volt barátját, aki azonnal jött, hogy segítsen. Akkor sikerült elérni anyát és mondta, hogy menjünk oda. Oda is mentünk, először fruzsi jött ki. Látszott rajta, hogy nagyon megvislet volt, falfehér volt, szegény egésznap nem evett, nem ivott. Elmesélte mi volt. Anya csendesen pakolta a cuccait (mert már előtte közölte, hogy huzzonk el) és elkezdett vele ordibálni, hogy miért van még itt. Aztán elkezdte ütni, mire fruzsi kirohant és próbálta megállítani Lacit, több-kevesebb sikerrel. Aztán fruzsi meglátott egy telefont és hívta a rendőröket, akik nem vették fel természetesen. Laci meglátta, hogy Fruzsi kezébe telefon van, majd elkezdte fruzsi is ráncigálni a hajánál míg el nem fobta a telefont, amit Laci földhöz is vágott, el is tört. Az az állat visszament anyához KÉSSEL a kezében, azt ordibálva, hogy megöli. Fruzsi megint bement, csak hogy elterelje anyáról a figyelmét, de kilökte a szobából. Fruzsi meglátott egy másik telefont és megint hívta a rendőrséget, de ezúttal kiszaladt a házból. Felvették, de egyből mondták, hogy 1 perc kapcsolási idő. Jött egy fehér furgon az utcán és a benne ülő nő megkérdezte mi a baj (vannak még normális emberek), és a nő mondta, hogy van egy rendőr ismerőse és azonnal elmegy hozzá. Fruzsi addig visszament és védte anyát, ahogy tudta. Majd kiért egy rendőr, de Laci figyelmen kívűl hagyva őt visszament a házba. A rendőr erősítést hívott, és az a féreg baseball ütővel ment a rendőröknek akik leterítették és elfogták. ( bővebben az ő blogján olvashattok erről: keepcalm)
Szóval ezt mesélte el. Aztán megláttam anyát hogy kiengedték és berohantam hozzá.Nem bírtam tovább. Megöleltem és sírtam, mint egy ötéves. Anya nyugtatott, hogy nincs semmi baja, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Nem mertem magamhoz szorítani, mert tudtam, hogy csak fájdalmat okoznék. Kicsit lenyugodtunk kimentünk az udvarra cigizni és beszélgetni. Anyát elvittük ügyeletre, majd onann vissza rendőrségre. Ott kellett hagynunk, mi addig visszamentünk bocskaikba bepakolni. Első körben én és a barátom ott maradtunk, hogy több dolog férjen a kocsiba. Közben megjött anya (kocsival volt) és azt is telepakoltuk. Anya is elment és megjöttek Zsuzsiék. Közben kaptunk egy hívást, hogy Lacit kiengedték. Pont befért minden a kocsiba, csak én és a barátom nem. ugyhogy Zsuzsiék elmentek, mi pedig kientünk a buszmegállóba, adig míg nem fordultak vissza értünk. Házban nem maradtunk, érthető okokból nem akartunk találkozni Lacival. 20-30 perc múlva jöttek értünk. Hazaértünk lefeküftünk aludni, anyát még elvitték kórházba.
Hogy élhetnek ezen a földön ilyen gerinctelen senki házi emberek? Reméle sittre vágják, vagy felakasztja magát vagy elüti egy teherautó vagy mindegy. Ezt érdemli. Pokollá teszem az életét.
Köszönöm a barátomnak, hogy végig ott volt melettem, nagyon szeretem